Meditáció, megvilágosodás > Meditáció > Az öt szabály > Az oldal nyomtatása

Az öt szabály

2. Tartózkodj attól, hogy olyant mondj, ami nem igaz

Spirituális Mester

Légy hű önmagadhoz minden körülmények között.

102. magazin, Aforizmák
Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde
(eredetileg kínaiul)

A barátainkkal, rokonainkkal való mindennapos viszonyunkban, és bárkivel szemben, akivel csak összefutunk az utcán vagy az életünk során, a valódi érzéseinket és valódi rokonszenvünket kell kimutatnunk. Mindennek igaznak kell lennie, amit teszünk. Különben veszíteni fogunk, előbb vagy utóbb. Az emberek ott fognak hagyni minket, vagy nem fognak annyira kedvelni, ahogy azt elvárjuk. Vagy elveszítjük az érdeklődésüket, a szimpátiájukat, a bizalmukat, és talán teljesen el is veszítjük őket.

.....

Ez a szabályok megtartásának célja, hogy emlékezzünk rá, hol is vannak a határaink. Tudni fogjuk, hol álljunk meg. Tudni fogjuk, hogyan viselkedjünk, vagy legalábbis hogyan legyünk őszinték önmagunkkal. Ha önmagunkkal őszinték vagyunk, azt mások megérzik. Isten van bennük. Kívül talán becsaphatjuk őket azzal, hogy hazugságokat mondunk, vagy mindenféle valótlan bókokkal hízelgünk nekik azért, hogy valamit kiszedjünk belőlük. Belül azonban, a bennük lévő Isten tud erről. Vagyis nem tudjuk őket túl sokáig becsapni. Ezért kell mindig őszintének lennünk magunkkal szemben. E célból vannak a szabályok, hogy tisztábbak és igazabbak legyünk önmagunkhoz és másokhoz, és így sikeresek lehessünk az élet minden területén

.....

Nem arról van szó, hogy csak azért vagyunk ennyire hűek az igazsághoz, hogy ezzel másoknak hasznára legyünk: Elsősorban nekünk válik hasznunkra, hiszen bármit is adunk, azt visszakapjuk. Mások valódi belső Énjét viszont nem tudjuk becsapni; ez egy óriási sértés. Ezért kell őszintének lennünk, és nem szabad hazudnunk.

Részlet a "Legyünk igazak másokhoz és őszinték önmagunkhoz" c. cikkből
142. magazin, A bölcsesség gyöngyszemei
Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde
7-napos elvonulás a Hsihu Központban, Formosa - 1995. október 30.
(eredetileg angolul)

Tartalom jegyzék ElőzőKövetkező

 

Meditáció, megvilágosodás sitemap Az oldal nyomtatása
Google
 

Ha értékesnek találod ezt az oldalt, a következő kódot,
a honlapod forrásába illesztve tudsz a honlapnak erre a konkrét oldalára mutató linket elhelyezni:


Copyright © Ching Hai Legfelsőbb Mester Nemzetközi Szervezete
Minden jog fenntartva.