Közvetlen Kapcsolat Istennel

belső fény és hang meditációval

 

Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde
csoportos meditáció
Los Angeles., U.S.A.
1997. július 5.
(eredetileg angolul)
84. sz. Magazin 9. oldal

Bármit is csináltok itt, vagy bárhol másutt, a haszna végül a tiétek lesz. Bármi jót teszünk az embereknek, vagy jót gondolunk róluk, a haszon végül a miénk. Ezért kérem, hogy gondolkodjatok és beszéljetek pozitívan és csináljatok pozitív dolgokat. Ez az egyetlen, amit tennünk kellene, ha bármi jót ki akarunk hozni ebből az életből, hogy egyensúlyba hozzuk, és jobbá tegyük, mint azelőtt volt.

A szépség a szemlélő szemében rejlik. Emlékezzetek erre. Ha az elmétek koszos, piszkos és azt gondoljátok, hogy minden koszos és piszkos, akkor még a szex is mocskossá válik a számotokra. Pedig ez egy ajándék Istentől. Ha nem lenne jó, akkor Isten nem hozta volna létre. De a szerelemmel kell együtt járnia. Ha szerettek valakit, ez a köztetek lévő szerelem egyfajta ünneplése - ha így akarjátok ünnepelni, és így akarjátok kifejezni. De ne gondoljatok róla semmi mocskosat, ne próbáljatok meg visszaélni az emberekkel pusztán a teljes irányítás vagy birtoklás kedvéért, mert akkor visszaéltek a szexuális élvezet isteni ajándékával.

Ha két ember szereti egymást és összeházasodnak, ez az ő dolguk. Ha összeházasodtok és szeretitek egymást, az nem tartozik másra. Szeretkezhettek egymással, vagy nem szeretkeztek egymással, ez a ti dolgotok. Ez a ti elvitathatatlan jogotok - a mód arra, ahogy megpróbáljátok kifejezni magatokat, amit ti választotok önmagatok kifejezésére. Önmagunk kifejezésére sok különböző módot választunk. Ha az elménk tiszta, akkor minden más is tiszta, mindaddig, amíg nem bántunk senkit, mindaddig, amíg van hitünk Istenben, abban, hogy minden amit Isten elrendez az jó a számunkra, akkor is, ha az adott pillanatban nem látszik jónak.

Például, ahogy ma délután megkérdeztem az egyik testvértől, hogy visszajött-e hozzá a felesége. Azt mondta, nem, végleg elhagyta őt, de azután kapott egy jobbat. Természetesen egy kicsit szenvednie kellett közben. Néha azt gondoljuk, hogy ez rossz nekünk, de mégsem az. Mondtam nektek, hogy ha Isten elvesz tőlünk valamit, mást fog adni helyette. Elég tudati erővel, bölcsességgel és nyitott szívvel kell rendelkeznünk, hogy értékeljük, amikor valami újat ad nekünk, hogy megtapasztaljuk az új kaland, új kihívás, és a kreativitás erejét.

Ne csak üljetek ott és duzzogjatok: "Ó, a legutóbbi jobb volt." Nem biztos, hogy jobb volt. Esetleg nem is kedvelt téged. Talán azért érzitek úgy, hogy jobb volt, mert az a múlt. Bármire is gondolunk a múlttal kapcsolatban, mindig becsapjuk magunkat - azt gondoljuk, hogy a múlt jó volt. Megmondom nektek őszintén, a legjobb a jelenben élni, mert a jelen minden, amink van. Még ha a múlt igazán gyönyörű is volt, még ha az elmétek nem is csap be titeket, amikor arra gondoltok, hogy a múlt gyönyörű volt - mint a régi feleségetek vagy a régi szeretőtök, aki jobb volt - ez még mindig a múlt. Már nem a miénk. Kleopátra elment. Szóval akár elégedett is lehettek X-el, akivel összeházasodtatok.

Csak a szép dolgokat oszd meg másokkal!

Életünkben a legtöbb gondot mi magunk okozzuk. Rengeteg felesleges dologra gondolunk, mert előítéleteink vannak a helyzetről, és arról, hogy a múltbeli tapasztalataink alapján milyennek kellene lennie. Azután csak rögzülnek az elképzeléseink és elvárjuk, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy a múltban, vagy ahogy mi gondoljuk, hogy történniük kellene. Így nyomorúságossá tesszük az életünket. Csak nyitottnak kellene lennünk az új kihívásokra, elfogadni Isten ajándékát minden pillanatban - bármit, új kíváncsisággal és lelkesedéssel - és együtt dolgozni bárkivel, aki közel áll hozzánk, hogy egymásnak boldogságot adjunk, és akkor mindenki egy angyal lenne. És minden pillanat mennyei.

De túl sok szemetünk van. Ha van szemetetek; ellenőrizzétek magatokat és dobjátok ki, ne hozzátok el a Központba és ne osszátok meg. Az ételt, szeretetet és megvilágosodást szeretjük megosztani, de szemetet azt nem. Amikor csak szemetet hoztok ide a Központba, akkor nagyon rosszat tesztek magatokkal, az itt lévő testvéreitekről nem is beszélve.

Ez egy olyan hely, ahová azért kellene jönnötök, hogy érezzétek a szeretetet, áldást, és az együttlét örömét, mindent ami pozitív; mert esetleg ez már nincs meg nektek otthon. Elég vitátok, elég negatív dolgotok van otthon, elég rossz gondolatotok van az otthoni emberekről, és rengeteget gyanakodtok.

Amikor idejöttök, még ha ez mind bennetek is van, imádkozzatok a Mesterhez, imádkozzatok Istenhez, a belső erőhöz, hogy tisztítsa meg nektek. A legkevésbé hozzátok ide azért, hogy megosszátok. Fogjátok-e otthon a szemeteteket és megosztjátok-e a szomszédokkal, vagy bárkivel? Nem. Ha megosztotok valamit, akkor az tavaszi tekercs, vagy vegetáriánus Pho (vietnámi étel), igaz? Nem viszitek a szemetet a mellékhelyiségből a szomszédhoz, és mondjátok: "Íme itt van. Kérlek nézd meg." - Megtettétek-e már ezt valaha is?

(K: Nem!)

Ugyanez a helyzet a szellemi szeméttel is. Idejöttök és arról pletykáltok, hogy ki rossz és ki jó. Ez nem jó nektek. A szemétnek ott kellene maradnia, ahová tartozik. Amilyen gyorsan csak lehet, dobjátok el. Soha ne osszátok meg az emberekkel. Ez nem jó, miért osztjátok meg? A legtöbb dolog, amiről beszélünk vagy gondolkozunk egyébként sem igaz, mert nem tudjátok, hogy a karma miként működik. Csak a dolgok felszínét látjátok, mint hogy ez a fiú rosszul bánik azzal a fiúval. De nem tudjátok, hogy ő még rosszabbul bánt vele az előző életben.

Ezernyi történetet mondtam el nektek, hogy példaként szolgáljon és tanítsalak titeket; de nektek kell megtanulni, megemészteni és áttenni a gyakorlatba. Ne engedjétek, hogy az egyik fületeken bemenjen, a másikon pedig kijöjjön. Ne üljetek úgy, mint egy idióta, aki nem gondolkozik, és nem jobbítja önmagát. Először magatokat tisztítsátok meg, mielőtt bárki mást tisztítotok.

Soha életemben nem mondtam, hogy tökéletes vagyok vagy bármi ilyet; de minden nap szégyenkezés nélkül nézek szembe magammal. Nincs semmi, amit ne mondhatnék el nektek. Szóval ti is tegyétek ilyenné az életeteket. Kényelmesebb nektek.

Nincs szükség rá, hogy egymást lehúzva beletúrjatok a szomszédok dolgaiba és átvegyétek a szemetüket, a negatív és legtöbbször hamis információkat. Mi a haszna? Tegyük fel, hogy az a személy tényleg rossz, ti pletykáltok, beszéltek róla valakivel, és azt mondjátok: "Ó, ő tényleg rossz." Mindketten egyetértetek abban, hogy ő rossz. Szóval mi a jó nektek ebben? Jobbá tesz ez benneteket? (K: Nem) Megosztjátok a szemetét, akkor is, ha ő rossz.

Tegyük fel, hogy a szomszédnak rengeteg szemete van, mindketten odamentek ahhoz a szemeteshez, és azt mondjátok: "Nézz ide, ez mind a szomszédé, tele van szeméttel, gyerünk, vigyük el és vizsgáljuk meg." Mi jó származik ebből nektek? Azután elviszitek a szomszéd szemetét a saját házatokba és megvizsgáljátok, ennyi az egész. És ezt már kezdettől fogva tudjátok, még arra sincs szükség, hogy megvizsgáljátok - ez szemét, és a szomszédhoz tartozik. Még beszélnetek sem kell róla, nem kell megvitatni. Ez olyan világos, olyan egyszerű, hogy ez szemét. Szóval hagyjátok ott, ahol van. Világos ez nektek? (Közönség "Igen"-nel válaszol és tapsol.) Tudjátok, hogy ez egy kuka, tele van szeméttel, és mégis beleütitek az orrotokat, beletúrtok a kezetekkel, megszagoljátok és összekenitek magatok vele: "Ó, ez tényleg szemét, ugye?" (Mindenki nevet.) Nem ostobaság ez? Ha bárki ezt csinálja, nem azt gondoljátok róla, hogy hülye? (Közönség: "De.") De ti állandóan ezt csináljátok. Ne nevessetek. Ez igaz, nem?

Egy szemétgyűjtő

Néha az én szemetembe is beletúrtok. Mondtam már nektek, hogy nekem nagyon sok szemetem van. Soha nem csaptalak be titeket. Minden, ami nektek van, nekem is van. Én összegyűjtöm, hogy ti tiszták legyetek. Összegyűjtöm, hogy a ti házatokban jó illat legyen. Ne kritizáljátok a szemetemet, akkor se, ha van. Ne szagoljátok. Hagyjátok, hogy én gondoskodjak róla. Gondoskodni fogok róla a kellő időben. Oda fogom borítani, ahová kell, meg fogom semmisíteni, azért hogy ti tiszták, gyönyörűek, kedvesek, higiénikusak és egészségesek legyetek. Ne kritizáljátok a szemetemet. (Taps.)

Ez az a hiba, amit közületek sokan elkövetnek. Részemről ez rendben van, de nálatok sok minden nincs rendben. Például úgy bűzlőtök, és úgy is néztek ki, mint a szemét, mert ezt hordozzátok, és az emberek tudják, hogy ti vagytok a szemét, ha ezt összegyűjtitek. Ez nem a ti dolgotok. Rengeteg szemétgyűjtőnk van kint az utcákon. Azért fizetitek őket, mert elvégzik a munkájukat. Ne végezzétek el az ő munkájukat, nektek jobb dolgotok van. Legyetek boldogok, hogy valaki más összegyűjti nektek a szemetet. Miért orozzátok el tőlük, és még meg is vizsgáljátok, hogy valódi szemét-e vagy sem? Az. Ezt már tudjátok.

Sohasem csaptalak be titeket. Mondtam nektek, hogy rengeteg karmám van. Ezért vagyok gyakran beteg, ezért vagyok sűrűn rossz bőrben, ezért kerülök gyakran bajba semmiségek miatt, és keltik rossz híremet. Még azok is ellenem fordulnak, akiknek segítettem. A jó dolgokat, amiket megteszek, az emberek ellenem használják fel, személyesen is, sok mindent. Sok újság ír rossz dolgokat rólam, ami 100%-ig szemét, egyáltalán nem igaz.

Szóval, ha már tudjátok, hogy rengeteg szemetem van, akkor ne gyertek a közelembe, ne gyertek hozzám. Maradjatok távol. Tartsátok magatokat tisztán. Még ha én tele is vagyok szeméttel, ez rendben van, ez az én problémám, az én dolgom. Ne nézzétek. Sohasem csaptalak be titeket és mondtam, hogy én mindig rendben vagyok. Nem, nem vagyok rendben.

Én egy "áldozati" szemeteskuka vagyok. Ebbe bárki bármit beleönthet, és nekem ezt meg kell emésztenem, és törődnöm kell vele. Néha ez nagyon fájdalmas. Nem kell ezen keresztülmennem, de megteszem. Részemről ez rendben van, mert nem úgy nézek a szemétre, hogy az szemét. Tudom, hogy kell megemészteni; tápanyagot készíteni belőle, és csodálatos virágokká változtatni. De ti nem ezt csináljátok; nincsenek meg rá az eszközeitek. Nem erre születtetek, szóval csak maradjatok távol. Hagyjátok meg a szemetet nekem. Hagyjátok a szemetet a saját szomszédotokra, bárki is legyen az. Tartsátok magatokat kívül-belül tisztán. Ez az elsődleges kötelességetek. Nem az a kötelességetek, hogy arra szülessetek, hogy a szomszéd szemetébe, vagy az én szemetembe bámuljatok. Elég nektek a saját problémátok.

Tegyük fel, hogy mindent megtettetek azért, hogy kívül-belül tisztán tartsátok magatokat. Akkor legyetek boldogok. Legyetek boldogok, hogy nem vagytok háborúban. Miért kritizáljátok azokat, akik meghaltak a háborús övezetben? Legyetek boldogok, hogy nem vagytok ott. Legyetek boldogok, hogy a kezetek és a lábatok még ép, hogy egy békés országban éltek, és van elég pénzetek arra, hogy kényelmes életet éljetek. Legyetek boldogok. Ne kritizáljátok a szegényeket, akik műveletlenek, hontalanok és ilyesmi. Csak legyetek boldogok azzal, amitek van, és ne kritizáljátok azokat, akiknek még ennyijük sincs.

A szépség a szemlélő szemében rejlik

De sohasem tudhatjuk. Nem igaz a legtöbb dolog, amit látunk, mert az elménk az, ami látja és tisztátalanná teszi a dolgokat, mert nem vagyunk tiszták sem kívül, sem belül. A szépség a szemlélő szemében rejlik. Emlékezzetek erre. Szóval valahányszor tisztátalannak látsz valakit, önmagadat vizsgáld meg. Valahányszor rossznak látsz valakit, akkor magadat vizsgáld meg. Valahányszor piszkosnak látsz valakit, önmagadat vizsgáld meg. Ha igazán tiszta vagy kívül és belül, akkor légy boldog, légy büszke, járj a csodás utadon, és imádkozz a kevésbé szerencsésekért vagy imádkozz értem. Nekem nincs rá szükségem, de megtehetitek.

Az az első, ha valami nincs rendben veletek. És az a második, ha mindezt a szemetet behozzátok a Központba, és bemocskoljátok vele ennek a szent helynek a szépségét. Ahová az emberek a legjobbat, a legfelemelőbb áldást várva jönnek, azért, hogy amikor hazatérnek az otthonukba, akkor tovább tudják folytatni a kötelességeiket, viselhessék a nehéz terheket. A problémákkal, a szeméttel otthon is tudnak foglalkozni, szóval nem azért jönnek ide, hogy kiérdemeljék az általatok szétdobált szemetet. Ha az elmétekben bármikor is mérgező gondolatok támadnak, akkor imádkozzatok Istenhez, a belső Mesterhez, hogy tisztítsa meg őket. Ne kenjétek semmi másra, és ne is higgyetek benne.

A negatív dolgok soha nem igazak, mert Isten nem negatív. Hogyan is hozhat létre Isten bármi negatívat? Minden negatív az ördögi elménkből ered. Minden, amit Isten teremtett, az tökéletes. Mi mindent csak a feje tetejére állítunk, mindent elrontunk, mert így tanították nekünk, elfogadtuk másoktól, mint a saját véleményünket. Azt tanuljuk különböző könyvekből, hogy azt kell mondani, hogy ez nem jó, az nem jó. Azután hiszünk benne, és rosszra használjuk fel. Tehát legyetek óvatosak, hogy mit olvastok, legyetek óvatosak, hogy mit fogadtok be a saját rendszeretekbe és tesztek magatokévá. Legyetek óvatosak, hogy miben hisztek, hogy az igazán jó-e.

Meg kell vizsgálnotok. Vizsgáljatok meg mindent, még azt is, amit én mondok, hogy jó-e számotokra vagy sem, hogy logikus-e vagy sem. Ha nem, csak utasítsátok el. Tényleg. Csak mondjátok meg nekem, hogy amit mondok, az szemét. Mindent meg kell vizsgálnotok, mielőtt beépítitek a saját rendszeretekbe és a sajátotok lesz. Máskülönben ez káros. Ha felhasználtok valami szemetet, rossz rendszert, és azt hitté változtatjátok, akkor az a tiétek lesz, és örökre belétek rögzül; így haltok meg, ahogy csapdába estetek. Nem válhattok szabaddá. Gondolatok, rendszerek és elképzelések, mindezek csapdába ejthetik az embereket.

Mennyi család boldogtalan, mert a férj, a feleség úgy hiszi, hogy a szex bűnös dolog? Közben képtelenek változtatni rajta. Olyan boldogtalanok, akadályozzák egymást, és pokollá teszik a saját életüket. Azt akarja-e Isten, hogy a házasságotok ilyen pokolivá váljon? Azt akarja-e Isten, hogy két ember, aki szereti egymást, az állandóan hibásnak, bűnösnek érezze magát? Minek? Mi haszna abból Istennek? Mindezek az elképzelések rengeteg kárt okoznak. Csak egy példát idézek. Minden mást nektek kell megvizsgálnotok, mert nem rághatom meg az összes ételt és etethetem meg veletek. Ez nem jó nektek.

Okosnak kell lennetek. Meditáljatok, csiszoljátok a bölcsességeteket, hogy még okosabbakká váljatok. Aztán magatok is megítélhetitek, hogy mi a jó és mi nem. De óvatosan és őszintén kell megvizsgálnotok, minden ítélkező magatartás és előítélet nélkül. Olyan tisztán, mint egy gyerek, úgy nézve egy virágra, ahogy az van, ítélkezés nélkül: "Ó, ez fehér. Ez nem piros. Rózsaszínnek kéne lennie, szeretem a rózsaszínt. Nem szeretem a pirosat." A piros rendben van. A rózsaszín is rendben van. Akár rendben van, akár nincs, az a ti saját tudatotok baja. A lelketek nem tesz különbséget.

Figyelj az életedre, tedd azt tisztává és pozitívvá!

Tehát nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy hogyan éljük az életünket, mert amit csak gondolunk, az kivált valamit. Ha az negatív, akkor negatív légkört hoz létre. Balszerencsét hoz ránk és a körülöttünk levő emberekre, és ahová csak megyünk, ezt visszük magunkkal. Mint amikor egy méreggel teli táskát cipeltek, és az ereszt. Bárhová is mentek, fog-e ez mérgezni titeket, és bárki mást, aki a közeletekbe kerül? Igen, fog.

A mérgező gondolatok ártalmasabbak a mérgező filmeknél vagy bármi másnál. Legyetek óvatosak, hogy mit gondoltok. Ha tényleg nem jó, akkor dobjátok el azonnal, mondogassátok a Szent Neveket, koncentráljatok, tisztítsátok magatokat, élvezzétek az áldást, amit Isten életetek során minden egyes pillanatban ad. Legyetek hálásak, hogy egészségesek vagytok, hogy életben vagytok, hogy van egy jó hely, ahová eljöttök és lazítotok, hogy vannak jó barátaitok, mint ők és van egy jó barátotok, mint én. (Taps.)

Sohasem kértelek titeket, hogy bármit is megtegyetek értem személyesen. Amit csak értetek teszek az ingyenes, önkéntes és szeretetteljes. Mindig kérdezitek: "Hogy fizethetjük ezt vissza neked, Mester?" Ne tegyétek. Semmit sem kell visszafizetnetek nekem. Csak tisztítsátok magatokat, törődjetek a saját dolgotokkal és hagyjátok, hogy én is csináljam a magamét. Nagyon egyszerű. Mert ha egyre csak az én szemetemet nézitek, akkor nem tudtok fejlődni. Ha a szomszéd szemetét nézitek, akkor önmagatoknak okoztok kárt. Ez minden. Nem tiltom meg nektek, hogy a szomszéd szemetét nézzétek, vagy bármit, amit szerettek. De el kell gondolkoznotok azon, hogy ez vajon jó-e a számotokra, vagy sem.

Minden alkalommal, amikor negatívan gondolkoztok másokról, kényelmes ez nektek? Nem. Ez már eleve nem jó; nem kell hinni a szavaimban, vizsgáljátok meg ti. Amikor csak mérgesek vagytok valakikre, és rosszat gondoltok róluk, akár igazat akár nem, ki az, akinek ez a legkellemetlenebb? Először és mindenekelőtt saját magunknak. Igen. Ennyire egyszerű.

Nagyon könnyű ellenőrzés alatt tartani önmagunkat. Csak nézzetek egyenesen befelé, mondogassátok a Szent Neveket és mindig imádkozzatok a Mesterhez, hogy segítsen. Segít nektek, azonnal szerető gondolatokat ad, vagy helyettesíti a rosszakat jókkal. Ez nem azt jelenti, hogy néha nem lesztek mérgesek, ha jogosnak hiszitek. Fejezzétek csak ki magatokat, ha igazán így hisztek benne.

Mint amikor mérgesek vagytok az illetőre és elmondjátok neki az okát. De először meg kell vizsgálnotok, hogy igaz-e, logikus-e és megéri-e. Ha mérgesek vagytok, mert feldühített, mondjátok meg neki. Legalább adjatok neki esélyt arra, hogy tisztázza a dolgot, vagy eloszlassa a félreértést. Ne csak gondolj valamit és ítélkezz fölötte, a saját személyes tapasztalatod alapján, alacsony vagy magas tudatszintedtől függően beskatulyázva őt oda, és azután mész és beszélsz róla valaki mással, anélkül hogy ő tudná, hogy miket mondasz. A harmadik még kevésbé tud segíteni. Csak ül ott, és hallgatja mindezt a szemetet. Még csak nem is tud róla semmit. Azután a harmadik esetleg beszél a negyedikkel. Ó Istenem, aztán az egész Központ tele van szeméttel.

Néha nem beszéltek róla, de gondoltok rá, ez szintén nem jó. Jobban tennétek, ha abban a pillanatban imádkoznátok Istenhez, és azt mondanátok: "Vedd el tőlem ezt a mérget." - máskülönben mindenkit megmérgeztek magatok körül; mert a gondolatok, a cselekedetek és a beszéd az mind ugyanaz. Erőteljesek, különösen akkor, amikor koncentrálunk. Nagyon fárasztó, amikor néha jön a karma, és összeütközésbe kell kerülnötök valakivel. Reggel magatokra néztek, és az arcotok feketének látszik. Valami mérgező van bennetek. Valami méreg terjedt el, amitől nagyon fáradtnak érzitek magatokat, gyorsan öregszetek, és többé nem néztek ki frissnek és fiatalnak. Tehát tartsátok magatokat tisztán és pozitívan. Ez nektek a legjobb.

Tisztáznotok kell egymással, kivéve, ha nem segíthettek rajta, - mint amikor együtt kell élnetek az illetővel, ő gondot okoz, és ezt mindketten félreértitek. De ez nem olyan, mint negatívan gondolkozni valakiről, aki nem is ismer titeket, nem is tudja, hogy negatívan gondolkoztok róla, és esetleg nem is igaz, amit gondoltok. Még ha igaz is, ti nem tudjátok, hogyan működik a karma. Nem tudjátok, hogy Isten mit és milyen célból rendezett el ennek vagy annak az embernek. Semmit nem tudtok.

Szóval jobb, ha csendben maradtok. Zárjátok el az agyatokat, mondogassátok a Szent Neveket és gondolkozzatok pozitívan; mert semmit sem veszítetek, ha pozitívan gondolkoztok. Mindig veszítetek, amikor negatívan gondolkoztok. Ez minden. Önmagatokért van. Nem arról van szó, hogy megtiltom nektek, vagy hogy Isten meg fog büntetni titeket. Sokkal jobb lesz az életetek, ha mindig mindenkiről megpróbáltok pozitívan gondolkodni.

Az őszinteség és a bizalom a kulcs egy házasság megtartásához

Ha valami problémátok van a hozzátok közelállóval, akkor azt csak egyedül vele oldjátok meg. Nincs jogotok arra, hogy másoknak rosszat mondjatok a partneretekről, akár igaz akár nem. Megsértitek őt személyes, magánjellegű kiváltságos helyzetében. És ha szeretitek azt a valakit, akkor ez igazán rossz. Valójában ezzel lealacsonyítjátok őt, mert néha félreértitek.

Még ha igaz is, esetleg nem szándékosan tette. Ez egy szokása, vagy azt gondolja, hogy ezzel jót tesz nektek. De aztán ez nem jó a számotokra, mert nem szeretitek. Ezt egyedül neki kell megmondanotok, mert itt kell munkálkodnotok, nem tudtok egy harmadik személlyel dolgozni. Ha mint férj és feleség együtt éltek, akkor a dolgokat együtt kell megoldanotok. Ne próbáljatok pletykálni róla, mert tegyük fel, hogy később visszahallja, így a kapcsolatotoknak vége, be lenne fejezve. Nem tud megbocsátani nektek. Megtört a bizalom.

Ha mint férj és feleség éltek együtt, akkor meg kell bíznotok egymásban, tudnotok kell, hogy baj esetén fordulhattok hozzá, és ő meg fog védeni titeket, tisztelni fog, meg fogja védeni a becsületeteket, nem pedig bármely pillanatban kiad bárkinek. És még azt sem tudjátok, hogy az a másik kicsoda, azt sem tudjátok miről beszélnek, és a dolgok fele csak az ő saját fejükben létezik, és talán nem is igaz.

Tudom, hogy ez nehéz, de próbáljátok meg. Csak így lehet csinálni. Úgy értem, hogy úgysincs más lehetőség. Bármilyen más választás csak bajt hoz rátok. Választhattok bármit, amit csak akartok, de azután az bajt fog hozni rátok. Azután észre fogjátok venni, hogy ez az egyetlen lehetőség, amivel élhetünk.

Igaz módon kell élnünk és csak a saját dolgunkkal törődnünk - bármi is legyen az. Elég bajunk van önmagunkkal, a partnerünkkel, a gyerekeinkkel. Nem kell más bajával, vagy a szomszédéval törődnünk. Nem úgy gondoljátok, hogy már elég bajotok van? Vagy nincs? Adhatok nektek valamennyit az enyémből. Ingyen. Nekem sok van, maradék és nélkülözhető is.

Hú, ennyit beszélni a szemétről. Ha igazán annyira szereted, gyere és élj velem. Legyél a barátom, akkor én rengeteget meg fogok osztani veled, még önként is. Még kérned sem kell, én oda fogom adni. Ha a közelemben élsz, látni fogod. Hogy élhettek valakinek a közelében úgy, hogy ne látnátok a szemetet. Csak kövessetek engem, és megtudjátok mi is a szemét valójában. Néha ti is szenvedni fogtok, hogyha szeretnétek megtudni, mi is a szenvedés. Tehát legyetek boldogok, hogy nem velem vagytok, és az életetek békés és normális.

Egy igazán normális élet az egy áldás, ne képzelődjetek. Ha van egy társatok, egy szerelmetek, próbáljatok meg vele együttműködni, mert az megoldható. Hosszú távon működni fog.

Egyetlen házasságot sem látok annyira könnyűnek, még az úgynevezett "boldogan éltek, míg meg nem haltak" típusúakat sem. Láttatok ti már problémamentes házasságot vagy kapcsolatot? Nem. Ma az általános iskolai tanárommal ettem. Csak úgy magától mondta, hogy fiatal kora óta megfigyelte, hogy nincsen problémamentes házasság.

Mert fiatalkorában meglepődött, hogy a felnőttek miért veszekednek állandóan, ezért folyamatosan megfigyelt és ellenőrzött mindenkit, minden párt, akit ismert. Soha nem látott egyetlen párt sem, akik rendben lettek volna anélkül, hogy csiszolták és tisztogatták volna egymást. Talán még mindig nincs rendben, de már megszokták; és jobbá válnak, mert hozzászoknak.

Egy házaspár jött az egyik mesterhez és azt mondták: "Oh, Mester, annyi baj van a házasságunkkal, kérlek segíts rajtunk! Meg tudod mondani, hogy tényleg megéri ez a házasság? Folytatnunk kéne?"

A Mester azt mondta: "Ne aggódjatok, garantálom, hogy a jövőben minden jobb lesz. Hamarosan jobban fogjátok érezni magatokat."

Erre a férj megkérdezte: "Ó, milyen hamar?"

"Talán 10 vagy 20 év múlva." - válaszolta a Mester.

Erre a pár azt mondta: "Úgy érted, hogy akkor végre örökké boldogan fogunk élni? Nem lesz több problémánk, veszekedésünk?"

A Mester azt mondta: "Nem, nem. Minden ugyanígy marad. Csak már hozzá fogtok szokni, és nem fogjátok olyan rosszul érezni magatokat." (Nevetés.)

Ezek mind csak szokások. Mindenhez hozzászoktok, és nem érzitek többé olyan rosszul magatokat.

Lépj túl a szokásokon, és képviseld az igazságot,
szépséget és a jóságot.

Férjek és feleségek az elméjük miatt is vitatkoznak. Ez rögzít mindenféle szemét információt, és bármikor hasonló helyzetben előveszi ugyanazt, és a férj és feleség vagy a partnerek ismét vitatkoznak. Tudjátok, majdnem mindig ugyanaz a történet, ugyanaz a hiba ismétlődik. Tehát, még ha rengeteget veszekedtek is egymással, tudnotok kell, hogy csak az elme vagy a karma az, ami gondot okoz.

A karma azokat a dolgokat jelenti, amelyek rögzítődtek az elmében. Az elme feljegyzi a tetteket, amiket ezelőtt csináltatok, és a következményeket; és következő alkalommal előveszi ugyanazt. Tehát szeressétek egymást, lépjetek túl az elmén, a fizikai kapcsolaton, a szexen, és a gondokon. Isten szeretetével kell szeretnetek, a szeretet kitartó fajtájával, és feltétel nélkül. Akkor tartóssá válik, és át fog hajózni a zavaros vízen.

Hogyha állandóan csak a rosszat látjátok a partneretekben vagy magatokban, akkor csak növelitek a problémát. Erőltessétek meg magatokat, és dolgozzatok együtt. Ez nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagytok bármit is a partneretek szokásaiból, vagy bármit, amivel zavar. Beszéltek róla. Gyűlöljétek a szokást, de ne a személyt. Dobjátok el a rossz tulajdonságokat, de ne a személyt. Mindenkinek kell, hogy legyen valamilyen feladata, ezért vagyunk itt, erről szól az egész élet. Ez nehéz, de nem lehetetlen. Én magam is megpróbálok erre egy példa lenni. Tehát, ti saját magatok, szintén próbáljatok meg példát mutatni önmagatoknak. Rendben. Legyetek boldogok.

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok