Közvetlen Kapcsolat Istennel

belső fény és hang meditációval

 

Ching Hai Legfelsőbb Mester
Los Angeles Center, U.S.A.
1997. Július 13.
87. Magazin

Akik a gyakorlásban nem akarnak engem követni, azoknak csak meg kellene próbálniuk vegetáriánusnak maradni és betartani az öt szabályt, hogy újra emberi formában jöjjenek vissza. Az öt szabály arra jó, hogy mint emberi lények jöjjünk újra vissza. Ezzel szemben, visszajőve végezheti valaki valami emberi lénynél alacsonyabbként is, ha ezek alá a szabályok alá süllyed. Olyan ez, mint iskolába járni. Vannak általános iskolák és középiskolák. Milyen színvonal alapján lehetünk általános iskolára érettek? És milyen a középiskola és a főiskola színvonala?

Vannak tehetséges tanulók is, akik középiskolából közvetlenül főiskolába ugorhatnak, és lehet, hogy néhányan általános iskolából közvetlenül főiskolába ugranak. A létszámuk nagyon kicsi, csakúgy, mint azoké, akik teljesen megvilágosodtak. Még fiatalok és ők is évekig gyakoroltak, de a szentté válásuk oka az, hogy tehetségesek. A tehetséges szentek (Mester nevet), nem szentek faszobrai. (Mester játszik a szavakkal)

Például Ching Hai Legfelsőbb Mestert követve a gyakorlás túlontúl nehéz, az ülés túlontúl hosszú, és vegetáriánusnak kell lennünk. Akkor elég csak az öt szabályt megtartani. Ez azt jelenti, hogy ne ölj; ne mondj hazudságot; ne kövess el házasságtörést (csak egy férj és egy feleség); ne igyál alkoholt, ne játssz szerencsejátékot, és így tovább. Akkor az illető egy nap képes lesz újra, mint emberi lény visszajönni. Ez nem azt jelenti, hogy fenyegetlek vagy kényszerítelek titeket, hogy az én kedvemért tartsátok be a szabályokat. Ez csak a természet törvénye.

Ha mi magunk képesek vagyunk betartani a szabályokat, akkor még ha a szentté vagy Buddhává válásért nem is gyakorolunk, akkor is jogosultak vagyunk arra, hogy mint emberi lény jöjjünk vissza, boldog és egészséges életet élve, kevesebb szenvedéssel. Ha képtelenek vagyunk betartani a szabályokat, akkor a színvonalunk valóban alacsonyabb, mint egy emberi lényé, és mint más lények fogunk visszajönni, például állatok, kísértetek, démonok és hasonlók. Ők egy szinttel alacsonyabban vannak, mint az emberi lények. Ha az öt szabály felett vagyunk és folytatjuk a gyakorlásunkat, hogy betartsunk sok más kifinomult szabályt, akkor jogosultak vagyunk arra, hogy szentté vagy Buddhává váljunk.

Például néha azt gondoljuk, hogy ha nem fekszünk le csak úgy akárkivel, és ha más feleségével nem bújunk ágyba, akkor feltételezzük, hogy nem szegtünk meg semmilyen szabályt. De ez nem így van. Pusztán a gondolat egyedül, vagy egy buja tekintet már a szabály megszegése, ha szándékosan csináljuk. A szabálysértés szintje kisebb, ha akaratlanul tesszük. De nem arról van szó, hogy egyáltalán nem követünk el szabálysértést. Ez is szabálysértésnek tekintendő, de alacsonyabb fokozatú.

Amikor már házasok vagyunk és gyerekeink vannak, de szavainkkal még mindig szándékosan csábítunk másokat, csábítunk másokat a szemeinkkel, vagy valami tisztátalanságot idézünk a szívünkbe, önmagában ezáltal a szabályok megszegőivé válunk. Mert a szabályszegés tartalmazza a gondolatot, beszédet és cselekvést, nem pedig egyedül a cselekvést.

A gondolat teremti a beszédet, és a beszéd teremti a cselekvést. Ha nincs semmilyen gondolatunk, nem vagyunk képesek semmit mondani. Gondolatok nélkül a testünk nem lenne képes cselekedni. Ezért háromfajta szabályszegés van. Az enyhék a tudatunkból erednek. A durvábbak a tetteinkből. És amikor hozzáadjuk a szavainkat, akkor vége. Ennélfogva, mindig óvatosnak kell lennünk. Ha emberi lényként akarunk visszajönni, a szabályokat megfelelően be kell tartanunk.

Nem azt mondom, hogy ne érintsd meg senkinek a kezét vagy lábát, ne puszilj meg senkit, és akkor az azt jelenti, hogy nem szegted meg a szabályokat. Akárhogy is, még mindig szabálysértésnek minősül az, ha szándékosan vágyakozó gondolataink vannak és folyamatosan buja tekintettel nézünk másokra mindenütt, ahová csak megyünk. Csakugyan szabálysértést követünk el. Ez azért van, mert rossz szokásokhoz szoktunk hozzá.

A gondolataink a testünk sejtjeiben rögzülnek

Az elménk automatikusan követi a teremtett utat és a saját módján halad előre. Aztán már sokkal nehezebb őt átképeznünk. Bármit gondol az elme, a test követni fogja. Ez azért van, mert a sejtjeink rögzítik mindazt, amit az agyunk diktál. Rögzítenek minden dolgot, amire az elménk koncentrál. Aztán ez él a génjeinkben, a sejtjeinkben, a testünk szerkezetében. Aztán ez minden nappal egyre jobban és jobban felgyülemlik és nehéz megtisztítani.

Látjátok, ezért nehéz az alkoholista embereknek leszokniuk. Minél többet isznak, annál nehezebb abbahagyniuk. Amikor az emberek dohányoznak, ez egy szokássá válik, ami állandó dohányzásra készteti őket. Az agy már regisztrálta: "Ej, hogy van az, hogy ma semmi sincs? Minden nap pontosan rögzítem, hogy hány milligramm nikotint fogyasztunk, hogyhogy ma nincs semmi?" Aztán folytatja a kérdezgetést. Szokássá válik. Ez olyan, mint a házasságon kívüli viszony férfi és nő között, ami egy rossz szokássá válhat, az illetlenség és csábítás szokásává.

Természetes, hogy a testünk folyamatosan követeli ezeket a dolgokat. Néha, ha ez túlságosan felgyülemlik, akkor az egész testünk, az összes sejtünk folytatja az ezek után való sóvárgást. Ekkor a tudatunk olyan gyenge, hogy képtelen ellenállni. Ennélfogva folyamatosan elesünk az úton. Minél többször esünk el, annál inkább csak vonszoljuk magunkat. Amikor túl nehézzé válik, képtelenek vagyunk újra felállni. Akkor az illetőnek vissza kell jönnie. Vissza kell jönnie, mint emberi lény, hogy kielégítse a kielégíthetetlen vágyakat. Nem képes kinyitni addig a szemeit, nem képes belefáradni az egészbe és a saját lábára állni, amíg össze nem verik, le nem ütik és kibírhatatlanul el nem temetik. Ez hosszú ideig tarthat, akár néhány száz évig is.

Eddzük magunkat, hogy azonnal éberek legyünk

Ezért amikor a tudatunk ilyen dolgokra vesz rá minket, éberré kell válnunk; egy pillanat alatt fel kell ébrednünk, és azonnal ismételnünk kell a Szent Neveket. Gyorsan vissza kell kerülnünk a helyes útra, és akkor ez elmúlik. Különben, ha folyton szót fogadunk az agyunknak hogy csináljuk ezt meg azt, akkor lehúz minket. Még ha gyakoroljuk is a meditációt, az egy hiábavaló erőfeszítés lesz. Csak két és fél órát meditálunk naponta és akárhogy is, lehet, hogy nem leszünk képesek elég sokáig ülni.

Viszont ha egész nap lehúzzuk magunkat ilyen gondolatokkal, akkor tényleg lefelé fogunk menni. Húz minket 21 vagy 22 órán át, míg mi csak két és fél órán keresztül húzzuk visszafelé, azt az időt is beleszámolva, amikor előre-hátra billeg a fejünk. Ez egyáltalán nem elég hosszú. A két és fél óra arra van, hogy a tiszta életvitelhez szoktathassuk hozzá magunkat. Alighogy megfelelően képeztük magunkat, és máris az egész lényünket elhúzza. Ezért képtelenek vagyunk utolérni magunkat.

Társaságba is járunk és figyelmetlenül eszünk, megesszük a rossz ételt. Megeszünk bármit, ami hasonlít a vegetáriánus ételhez. Mivel még nem tisztultunk meg, ezért nem leszünk képesek megmondani a különbséget. Amikor a tisztaságunk szintje magasabb, akkor megkóstolva azonnal meg tudjuk majd mondani a különbséget. Amikor a gyomrunk reagál valamire, akkor később hányunk vagy rossz lesz a közérzetünk. Akkor hamar megtudjuk, hogy napközben valami tisztátalant ettünk. Vagy este a meditáció közben borzalmas, vagy alacsony szintű élményeink lesznek. Akkor is hamar tudni fogjuk az okát. Vagy máshogy, a belső Mester fog jönni és mondja nekünk, hogy a nap folyamán valami tisztátalant ettünk. Például így.

Ha képesek vagyunk meglátni a belső Mestert, akkor már egy magas szinten vagyunk. Különben hogyan tudna jönni és szólni, ha egyáltalán nem vagyunk képesek meglátni Őt? Mi magunk ott voltunk, de nem hallottunk semmit. Tényleg, a Mester a nap 24 óráján át velünk van. De mivel mi vakok és süketek vagyunk, nem hallunk semmit. Csak hallgatunk az agyunk rossz beidegződéseire. Ha mindenki képes lenne hallani a belső Mester hangját, akkor senki sem szegné meg a szabályokat, senki sem lenne kapható a csábításra.

Mindenkinek megadom a lehetőséget, hogy küzdjön saját magáért. Ha történetesen én választanám ki őket, akkor kevesen ülhetnének itt. Amikor társaságba mennek, akkor még a magas szintű gyakorlókra is hatással lehetnek mások. Ott van a környező mágneses mező is. Nagyon sokfajta dolog van körülöttünk, úgyhogy a gyakorlás nem mindig könnyű. Nemcsak, hogy a gyakorlás már önmagában nehéz, ha még több problémát okozunk magunknak, akkor végünk van.

Még Isten és a Szentek is tehetetlenek. Nem úgy van, hogy ha megszegjük a szabályokat, akkor valaki árt nekünk. Saját magunk csökkentjük le a szintünket és így egy nap nekünk kell felhúznunk magunkat. Ez olyan, mint egy diák, aki nem tanul keményen, bajt csinál az iskolában vagy hasonlók. Biztos, hogy ugyanabban az osztályban marad, vagy kirúgják az iskolából. Így újra vissza kell jönnie az iskolába, pedig már elege van belőle. Elölről kell kezdenünk; be kell bizonyítanunk a tanárnak, hogy most minden rendben van velünk.

Gondoskodnotok kellene magatokról. Próbáljatok vegetáriánusok maradni és tartsátok be a szabályokat. Ha szorgalmasan gyakorolunk, akkor azonnal tudni fogjuk, ha néha akaratlanul valamilyen hús alapú ételt eszünk. Amikor hazamegyünk, lehet, hogy rengeteg pattanást találunk az arcunkon. Ha nem, akkor éjszaka kísértetek jöhetnek, és alvás közben húzzák a lábunkat. Lehet, hogy meditáció közben nem látunk semmit, csak teljes sötétséget. Lehet, hogy gyomorfájással és fejfájással megbetegszünk.

Lehet, hogy ok nélkül mérgesek leszünk a Mesterre. (a Mester nevet) Ez igaz; leellenőrizheted azokon, akik elbuktak a hitükben. Elmondhatom nektek, hogy ezek 99%-a a rossz étel elfogyasztásának vagy a szabályok megszegésének tudható be. Lehet, hogy lassanként teljesen elhagytok engem, mert ez két ellentétes út és minél tovább megyünk rajtuk, annál messzebb leszünk egymástól. Még ha nem is hagyjuk el egymást, hogyan tud két ember egymással újra találkozni, ha az egyik észak, a másik dél felé halad?

Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy elhagytok engem, csak saját kezűleg elválasztjátok magatokat önmagatoktól. Miután a két mágneses mező különböző, nincs rá mód, hogy szerethessük egymást. Ezt úgy mondják, hogy a hasonló dolgok vonzzák egymást. Ha az emberek egy másik úton járnak, akkor előbb vagy utóbb elhagynak minket. Ezért akik elhagytak engem, azok valójában egyáltalán nem engem hagynak el; csak saját magukat hagyják el. Elhagyják az ideáljukat, a fogadalmukat; elhagyják a becsület útját, a múltban választott kegyes utat, előnyben részesítve a másikat a sötétségben, aminek nem látni a végét, amelyiknek nincs jövője.

Természetesen mindenkinek megvan a saját joga választani, senki nem képes a másikat a saját akarata ellenére valamire rákényszeríteni. Ezért a beavatás alatt, soha, egyáltalán nem kényszeríttettelek, hogy az életed hátralévő részében ezt az utat kövesd. Soha nincs kényszer. Tanácsot adtam, ez minden. Azt tanácsoltam, hogy maradj az általad választott gyönyörű úton. Különben ha azt választjuk, hogy a másik úton járunk, az teljesen rossz lesz. Később eltávolodunk egymástól.

Ezért azonnal fel kellene ismernetek azokat, akik elhagytak engem. Először, visszatértek a húsevéshez. Másodszor, megszegik a szabályokat. A mágneses mező önmagában különböző, mert a testünk annak a képviselője, amit ettünk.

Például ha állati alapú ételt eszünk, az az étel önmagában méreggel szennyezett, ami az állatból jön, amikor megölik. Mi is mérgezővé és beteggé válunk. Ez csak a fizikai nézőpont. A spirituális nézőpont más. Egy állat tudata más, mint egy emberi lényé. A növényi vagy zöldség alapú ételek kevésbé tudatosak és nem olyanok, mint az állati, ami túl erős. Mert az állatok maguk is élni vágynak és félnek meghalni, megvan a saját erősebb mágneses mezőjük.

Ezért tudják, hogyan járjanak, hogyan párosodjanak, hogyan szeressék egymást, és hogyan harcoljanak egymással a másik nemért. Azt is tudják, hogyan küzdjenek meg az anyagi javaikért, a saját menedékhelyükért, míg ellenben a növények sohasem bocsátkoznak ilyenfajta harcba. Inkább a mozdulatlan csoporthoz tartoznak. Mozdulatlanul állnak. Csak a szélre hagyatkoznak, hogy a virágporukat egymáshoz eljuttassák, hogy ezáltal képesek legyenek virágozni és gyümölcsöt hozni.

Az állatok aktívabbak. Ők természetesen keresik az ellenkező nemet, hogy ivadékaik legyenek. Ezért megvan a saját féltékenységük, a saját, különösen kegyetlen, birtokló természetük. A húsevők kegyetlenebbek. Például az elefánt, a nyúl vagy az effélék csak akkor harapnak vissza vagy támadnak meg minket, ha túlingereljük őket. Míg a tigrisnek nem kell szólni. Nem kell megzavarnunk őket, megzavarnak ők minket. Kutatnak utánunk, hogy meglegyen a harapnivalójuk. Ha nem, akkor más állatok után néznek. Valahogy így van ez.

Az állati tulajdonságok és mágneses mezők hatnak ránk

Ezért ha növényi alapú ételeket eszünk, a karmikus terhünk kisebb lesz. Zöldségeket fogyasztva nem fogyasztjuk el vele együtt az állati ételben található kegyetlenséget. Na most az állatoknak a mágneses mezőjükből és az állati természetükből adódóan állatoknak kell maradniuk. Az intelligenciájuk különbözik az emberi lényekétől. Az érzelmeik és a reakcióik mások, mert ők csak állatok. Így egy állatnak megvan a saját testfelépítése, mágneses mezeje és a saját tudatszintje.

Ha történetesen a húsát esszük, a szintje nyilvánvalóan keveredik a miénkkel. Ha folytatjuk és többet eszünk, egy nap az állati jellegek erősebbek lesznek, mint az emberiek, és állatokká kell válnunk. Ez olyan világos, hogy nem kell babonásnak lennünk, nem kell a buddhizmust vagy az ok és okozat törvényét emlegetnünk, ami szerint valaki más fajként reinkarnálódik.

Például van egy pohár tiszta víz, nincs benne semmi. Aztán csöpögtetsz bele valamit, például néhány csepp tintát és a víz még tiszta marad. Ha folytatod, négy, öt, hat, hét csepp tintát téve a vízbe, akkor egy pillanat múlva az egész pohár olyan sötétté válik, mint maga a tinta. Tintává válik, mert a többi csepp tintánk tintává teszi. Írhatunk ezzel a tintával, mert a tinta természete különböző a vízétől.

Hasonlóan, az emberi lények tulajdonságai különbözőek az állatokétól. Ha túl sok állati tulajdonságot szívunk fel, később magunk is állatok leszünk. A lényünk legalább 80%-ban olyanná válik. Körülbelül 70% biztosan állattá tesz minket, mert végül is az állati rész több, mint az emberi. Például 60-70%-kal még emberi lények maradunk, de több állati jelleggel. Ezért láttok sok olyan embert, akiknek úgy tűnik, hogy állati jellegeik vannak. Nincsenek emberi erényeik. Úgy emlegethetjük őket, mint az az úr vagy ez a hölgy, aki gyilkosságot, lopást, szélhámosságot követ el vagy úgy hazudik, mint a vízfolyás. Ez egy rossz szokássá válik. Ők emberi lények túl sok állati tulajdonsággal.

Mindeközben vannak állatok, amelyeknek állati mivoltukra való tekintet nélkül intelligenciájuk, bölcsességük és érzelmeik vannak, amelyek némiképp hasonlítanak az emberekéihez. Ez az emberi tulajdonságaik miatt lehetséges. Történetesen több van bennük, mint más állatokban. 80% állati tulajdonsággal inkább állatként fognak viselkedni, mint emberként. Míg ellenben azok az állatok, amelyek körülbelül 40 vagy 45%-nyi emberi tulajdonsággal rendelkeznek, félig emberekké fognak válni. Ezért látjuk őket olyan intelligensnek, olyan érzelmesnek.

Vannak olyan emberek is, akik hasonlítanak az állatokra, mert úgy szoktatták magukat, hogy egy állattá váljanak. Megtanulnak úgy viselkedni, mint az állatok. Képtelenek állati tulajdonságaikat kordában tartani. Napról napra túl sokat halmoznak fel, így egy nap kétségtelenül állattá válnak maguk is. Még ha emberi lénnyé válnak is, egyáltalán nem lesznek olyanok, mint az emberi lények. Nem fognak a jó, tisztességes emberek személyiségével rendelkezni. Nem fognak szégyent érezni semmilyen erkölcstelen cselekedet miatt.

Akkor már értitek. (Taps) Ez nem azt jelenti, hogy én erőszakkal kényszerítelek titeket, hogy tartsátok be ezt vagy azt a szabályt. Ez csak a tanácsom. A megvilágosodott mesterek hátrahagyták a bölcsességet, a spirituális gyakorlás ősi és titkosan őrzött módszerét. A világegyetem evolúciójának törvénye pont ilyen. Ha ismerjük a természetnek ezt a törvényét, könnyű életünk lesz. Ha nem szegünk meg semmilyen törvényt, akkor nem kell félnünk semmilyen büntetéstől. Ez minden.

Mint ahogy az USA-ban élve ismernünk kell ennek az országnak a törvényeit. Ha agresszívan vezetünk, el fog kapni a rendőrség és a vezetési jogunkat például felfüggesztik egy évre. Már ismerjük a törvényt, de még megszegjük. Néha megúszhatjuk, de az is nehéz. Megtehetjük egyszer vagy kétszer, de ha tovább folytatjuk mint egy rossz szokást, egy nap többé már nem úszhatjuk meg.

Ellenőriznünk kell magunkat, hogy a saját magunk mestere lehessünk

Bármikor megszegjük a szabályokat, gyorsan fel kellene állnunk. Akkor legalább csak gondolatban szegjük meg a szabályokat, nem fizikailag. Ha fizikailag szegjük meg őket, akkor nem lesz módunk helyrehozni. Ne mondjátok, hogy szigorú vagyok veletek. Ez nem így van. Különben is, bármit csinálhattok, merthogy ez a ti életetek. A választás szabadsága. De tudnunk kellene, hogy minden választásnak megvannak a maga következményei. Ne gondoljátok, hogy, mert ezt választottam, ezért nagyszerű és szabad vagyok. Ez nem szabadság. Megvan a szabadságunk gyilkolni, lopni és arra is, hogy börtönbe menjünk. (Taps)

Ezért ezen a Földön egyáltalán senkinek sincs joga másoknak bármit megtiltani, mert mindenki Buddha, Isten része. De tudnunk kellene Isteni minőségünket, Buddha természetünket. Buddha és Isten értékrendjének megfelelően kellene élnünk, hogy visszajöhessünk, ellenőrizni magunkat azért, hogy a saját mesterünkké váljunk.

Tanárrá válni, nem a mások tanárjává, hanem saját "éned" tanárjává válni valóban nehéz. Mások tanárának lenni nagyon könnyű. Ősidők óta minden megvilágosodott mester saját tanárjává vált. Saját "éned" tanárjává válva a többiek automatikusan vonzódni fognak a mágneses mezőnkhöz és erőnkhöz. Ha csak folyton beszélünk, senki nem hisz nekünk. A tetteink hangosabban beszélnek, mint a szavaink. Emerson, egy amerikai filozófus mondta egyszer: "Amit csinálsz, olyan hangosan beszél, hogy nem hallom, amit mondasz."

Ha tetszem neked, az csak azért van, mert tetszel magadnak, ilyenné szeretnél válni. Helyes így érezni, ez az a mód, ahogyan élni akarjuk az életünket. Ezért ami tetszik, az annak a személynek az igazi természete, nem a fizikai alakja. Tetszik, amit csinál, amit képvisel. Éppen úgy, mint amikor szerelmesek leszünk valakibe. Lehet, hogy először annak a személynek a fizikai megjelenése vonz. De egy rövid ideig tartó együttélés után már annak a személynek a szeretete, szép jelleme és életmódja fog vonzani, többé már nem a fizikai megjelenése. A fizikai megjelenést mindennap figyelve hozzászokunk, egyfolytában nézve unalmassá fog válni, nem számít, hogy milyen jól nézett ki. (Taps)

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok