Ching Hai Legfelsőbb Mester Gyakran azt gondoljuk, hogy a parfüm illata csodálatos ezen a világon. De valójában nem az! A folyamat csak számos kis mikroorganizmus felszívása az orrunkba. Akik parfümöt használnak, azok csak számtalan bonyolult lényt szívnak fel önmagukba. A személyiségünk így válhat bonyolulttá. (Ez olyan, mint amikor sokan élnek ugyanabban a házban.) Ezt okozhatja a parfüm illata, vagy néhány csodálatos dolog. Talán nem tudjátok, hogy árthat ne-künk a külső világ, és azok, akik szép külső-vel rendelkeznek. Minden alkalommal, amikor valamilyen illatot érzünk, nem számít, hogy az tőlünk vagy másoktól származik-e, az ki fog váltani egy gondolatot - tekintet nélkül arra, hogy vajon tudtunk-e róla, hogy volt ilyenfajta gondolatunk, vagy nem. Minden, amit a hat érzékünkön keresztül felszívunk, az valami-lyen gondolatot fog gerjeszteni bennünk, és a legtöbb gondolat a földi világból alacsony szintű. A bennünk lévő alacsony szintű gon-dolatok azután kapcsolatba kerülnek a körü-löttünk lévő alacsony szintű lényekkel. Olyan ez, mint az elektromos hullámok. Ha továbbítódik, akkor valaki át fogja venni. Olyan ez, mintha a lények jelzéseket külde-nének, mi pedig befogadnánk azokat. Ha ugyanazt a csatornát nyitjuk ki, akkor ez be-megy a lényünkbe. Mint amikor van egy rá-diónk és a rádióállomás 24 órán keresztül közvetít. Ha kikapcsoljuk, akkor nem tudjuk hallgatni. Amint bekapcsoljuk, újra tudjuk fog-ni az adást. Bármi, ami a hat érzékhez tartozik - akár a látvány, a hang vagy az ízlelés -, az vonzani fogja a figyelmünket. Azután az agyunk gondolatokat fog gyártani. A jó jót vonz, a rossz pedig rosszat. Nem számít, hogy a legtöbbjük jó-e vagy rossz, az még mindig a három világ lényeitől származik. A gondolataink sok lénnyel vannak összefüg-gésben, amelyek viszont vonzzák azokat. Ve-gyük például a kártyásokat. Ők azokat az asztrális lényeket vonzzák, akik szeretnek kártyázni. Akik szeretnek alkoholt inni, azok pedig azokat a lelkeket vonzzák, akik inni szeretnek, így a helyzet rosszabbodik és nem tudják abbahagyni. Ugyanez a helyzet a kár-tyásokkal. Habár bűntudatuk van, tudják, hogy ez nem jó a számukra és abba akarják hagyni, de nem tudják. Azért, mert azok a lát-hatatlan lények erősebbek, mint mi. Nekik nincs fizikai testük, így könnyebb ellenőrizni-ük minket. Minél erősebb ellenőrzés alatt ál-lunk, annál több lényt vonzunk. Sehogy sem tudjuk legyőzni őket saját magunk, így gyen-gébbekké válunk. A testünket használják evésre, ivásra és szórakozásra. Tehát jobb, ha nem használunk semmi-lyen parfümöt. Szerzetesek és apácák szá-mára ezért van egy olyan szabály, hogy nem szabad szépíteni magukat parfümökkel vagy kozmetikumokkal. Ez az oka. Nem arról van szó, hogy minden szabály régimódi és nem felel meg a mi korunknak. Nem! Minden alka-lommal, amikor érezzük ezeket az illatokat, az a vágyainkat fogja gerjeszteni. Ez az, amit nagyon sok életen keresztül megtanultunk. Például egy jó parfüm egy gyönyörű nőt je-lent, amely aztán kapcsolódik a nemi vággyal összefüggő vágyainkhoz. Így váratlanul kinyí-lik a tudatalatti elménk. A hasonlóságok vonzzák egymást! A kinyílt elménk ezért von-zani fogja azokat a lényeket, akiknek hason-lóak a vágyaik. Néhány embernek különösen erősek a vágyai. Akik szeretnek kártyázni vagy szeretik a nőket, azok haláluk után ilyen szintre men-nek. A hasonló vággyal rendelkező lelkek együtt élnek. Jobban bátorítani fogják egy-mást, így a vágyaik erősebbek lesznek, és ezért nehéz elhagyni azokat. Amikor kinyitjuk a bennünk lévő gondolatok némely csatorná-ját, még ha csak gondolunk is erre, akkor ezek a lények gyorsan besettenkednek. Ha ez egy illat, az orron keresztül jönnek be. Ha szerelmes dalok, a fülön keresztül jönnek. Ha szexuális képek, a szemen keresztül jönnek. Ha szerettek jó ételeket enni, akkor a szájon keresztül fognak bejönni. Ezért van egy mon-dásunk: "Ígérd meg, hogy megszabadítod ezt a számos lényt." Minden nap számtalan láthatatlan lényt szívunk fel magunkba. Bejönnek, megszállják a lényünk egy részét, és ellenőriznek minket. Ha szeretünk enni, egyre többet és többet szeretnénk majd enni. Ha szeretünk kártyáz-ni, akkor többet szeretnénk majd kártyázni. Ugyanez a helyzet a kábítószerekkel. Mindez azért van, mert ellenőriznek és arra késztet-nek minket, hogy egyre többet akarjunk, és erősítik a vágyainkat. Ezek a lények először létrehozzák bennünk a fővárosukat, aztán a közigazgatási osztályt, a belügyi és a külügyi minisztériu-mot, stb. Fokozatosan fejlődnek és terjednek bennünk (nevet a közönség), végül egy egész kormányt hoznak létre, ami teljes mértékben az ellenőrzése alatt tart minket. Ha ezek mind különböző kormányok lesznek a lényünk kü-lönböző részeiben, akkor az ezekből a külső országokból jövő erő fog ellenőrizni minket. Akkor többé nem leszel saját magad, elveszí-ted önmagad! Egyre jobban elidegenülünk önmagunktól, hiszen nem tudjuk ellenőrizni önmagunkat, hanem a vágyaink ellenőriznek minket! Az összes lénynek a vágyai bennünk élnek, ellenőrizve a jogainkat. Mindenki kap egy részt belőlünk és ellenőrzi azt. Akkor tel-jesen elakadunk. Néhányan pénzt akarnak, néhányan ételt és italt, néhányan házasodni és szórakozni akarnak, néhányan kártyázni akarnak, mindenfajta vágyakat. Néhány em-bernek mindene van! Ez az oka. Amikor beavatottak vagytok, mindentől megszabadultok! Én mindezeket visszakül-döm. Azt mondom: "Jó utat! Menjetek el in-nen!" (A Mester és a közönség nevet.) "Ez nem a ti helyetek!" (A közönség tapsol.) De ha gonoszabbak és hitványabbak, akkor néha ellenkezni fognak. A rosszindulatú emberek-hez hasonlóan nem értik meg a törvényt. Né-ha láttok bűnözőket, akik megverik a rendőrö-ket. Ehhez hasonlóan, habár én képvise-lem az Igazságot és a magasabb szinteket, és hallgatniuk kellene rám, de a gonosz lé-nyek néha nem ezt teszik. Felbőszíti őket, hogy elvettem a jó dolgaikat és így nincs semmijük, amit élvezhetnének. Néhányan még meg is támadnak, mert ragaszkodnak ahhoz, amijük volt. Ezért néha hatással van-nak rám és fáradt vagyok. Tudjátok, hogy el-fáradtok, amikor megtámadnak titeket. Ugyanaz a helyzet, amikor engem támadnak meg. Nem tudnak megtámadni titeket, ezért ellenem fordulnak, amiért beleavatkozom a dolgaitokba. Ez történik, amikor egy megvilá-gosodott Mester elveszi az emberek karmáját. |
||||
|
||||
Ha értékesnek találod ezt az oldalt, a következő kódot,
a honlapod forrásába illesztve tudsz a honlapnak erre a konkrét oldalára mutató linket elhelyezni:
Copyright © Ching Hai Legfelsőbb Mester Nemzetközi Szervezete
Minden jog fenntartva.
















