Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde
Los Angeles, CA, USA,
1997. december 14
93. Magazin 20. oldal

Kérdés: Amikor a Mesterként született mesterek erre a  bolygóra jönnek, miért van szükségük beavatásra, vagy miért van szükségük mesterre?

Mester: Valójában nincs rá szükségük. De emlékszel, mit mondott Jézus? "Legyen meg a törvény." Keresztelő Szent János megkeresztelte, és neki is ugyanezt a kérdést tették fel. Ő azt mondta: "Hadd legyen így." A törvény legyen betartva - a fizikai világegyetem törvénye. Tegyük fel, hogy angol állampolgárként az Egyesült Államokba jövök, így engedelmeskednem kell az ország törvényeinek, bár azok kicsit különböznek Angliáétól. Jobb oldalon kell vezetnem, és nem a balon, mint Angliában, különben bajba jutok. Legyünk olyanok, mint mindenki más.
És miért ne? Nem nagy dolog, hogy van egy gurunk. Emellett, ha van egy gurud, mindenki más is követ téged. Ha van mestered, akkor úgy érzik, hogy ez normális. Ha minden túl természetfeletti, az meg is ijeszti az embereket. Tegyük fel, csak úgy idepottyanok a  mennyekből, és azt mondom: "Itt vagyok. A Legfelsőbb Mester, bla, bla, bla." Szerintem az emberek ezt nem szeretnék olyan nagyon. Azt gondolnák, hogy ez hipnotizmus, azt gondolnák, hogy ez csalás, vagy az ördög műve. Ezt tényleg nem teheted meg. Már épp elég rossz az, hogy minden mesternek fizikai alakot kell öltenie, bármilyen fizikai testet, mert sok ember ragaszkodik ahhoz az alakhoz. Azt gondolják: "Ó,  ez a  Mester alakja, semmilyen más alak nem jó."
Isten nem mindig jelenhet meg az orrunk előtt ilyen vagy olyan alakban. Tegyük fel, hogy Jézus alakjában lenne itt, erre az összes buddhista azt mondaná: "Nem, nem, nekem nem!" Ha pedig tegyük fel Buddha alakjában jelenik meg, ahogy sokan szeretnék látni, erre a katolikusok mondanák: "Nem, nem, ez eretnekség", és ilyeneket. Nagyon nehéz. Ezért belül kell megtalálnunk az Igazságot, nem számít, hogy a mesternek van-e guruja, vagy nincs. Ő idejön, ennie kell, meg kell születnie, fizikailag fel kell nőnie, tanulnia kell, és minden más ugyanaz. Tehát ugyanez a helyzet a beavatással is.
És jó is alázatosnak lenni, ülni valakinek a lábainál, megtanulni először a tanítvány életét. Ez nem gond a mester számára. A mester bármi lehet, így miért ne lehetne tanítvány? Emellett egy másik dolog, amit mondani akarok, az az, hogy bármilyen mester jön fizikailag erre a világra, nagyjából 4 éves kora után kitörlődik az összes emlék, az összes dicsfény, az összes erő. Azután nem emlékszik semmire. Mint bárki másnak, neki is újra kell tanulnia, újra meg kell kapnia a kulcsot, egy élő mestertől, aki átadja neki a kulcsot.

K: Egyes mesterek, amikor beavatást kapnak, nagyon gyorsan elérik az önfelismerést, hat hónaptól egy évig terjedő időszakon belül. Míg másoknak ez évekbe telik, összesen húsz, huszonöt évbe, és azután élik át az önfelismerést, annak ellenére, hogy ők esetleg született mesterek. Miért telik ez ilyen sok időbe?

M: Ó, ez nem gond. Ez csak az ő saját kívánságuk, hogy sok különböző embernek megmutassák, hogy jól van, nem kell gyorsnak lenned. Még nekem is huszonöt évembe telt, úgyhogy ne aggódj a saját lassú fejlődésed miatt. Csak arról van szó, hogy a mester megpróbálja megmutatni az embereknek, próbálja ösztönözni őket. Például, tegyük fel, hogy megvilágosodok, hat hónap alatt elérem a "nagy" felismerést, és ez sokaknak tetszik. Az olyanfajta emberek, akiknek  tetszik ez a gyorsaság, odajönnek hozzám, és azt mondják: "Ó, igen, ha Ő elnyerte hat hónap alatt, akkor én elnyerhetem hat nap alatt!" (Nevetés) Egyeseknek kisebbségi érzésük van, ha nekik túl sokáig tart. Ha megnéznek más mestereket, akár a múltban, akár a jelenben, és azt mondják: "Ó, annak a mesternek huszonöt évbe telt, hogy Buddhává váljon, úgyhogy én rendben vagyok. Bár most nem fejlődök valami gyorsan, de nézd csak azt a mestert. Ő mesternek született, mégis ilyen sokáig tartott neki." Szóval ez nem sokat számít. Ez az egyik.
A másik dolog pedig az, hogy kétfajta mester létezik. Az egyik mester úgy készül, míg a másik annak születik. A "született mester" gyors. A "készült mester" pedig olyan, mint közülünk itt bárki, aki oly sok évszázadon, életek ezrein át vándorol ezen a világon. Ez az első alkalom, hogy eléri a felismerést, és igyekszik mesterré válni. És ez lehet a sorsa, előre el van rendezve a számára. Ez van megírva neki. A másik mester pedig a végzet miatt már eleve a mester dicsőségével született, a múlt, jelen és jövendő minden hatalmával, hogy a feladat elvégzéséhez elhozza azt erre a világra. Tehát ez gyors. Nincs különbség, hogy lassúak vagyunk-e, vagy gyorsak, mert a múltban egyébként is mind mesterek voltunk. Csak néhány mester ezt már hosszú ideje felismerte, és született mesterként jön vissza újra. Mások pedig csak itt készülnek, újonnan.

K: Egyes tökéletes mesterek, erős mesterek néha egyáltalán nem jönnek elő a himalájai barlangokból. Továbbra is ott maradnak, és csak kevesen látják ennek hasznát.

M: Ó, az a mester dolga. Kik vagyunk mi, hogy megmondjuk a mesternek, mit tegyen? Minden mesternek megvan a saját sorsa, vagy a saját küldetése. Fent a Himalájában ülni ugyanolyan jó, mint igét hirdetni az emberek között. Egyes mesterek szívesen mennek, hogy megosszák az örömöt az emberekkel, más mesterek pedig csak ülnek ott, és a kisugárzásukkal, e világon való jelenlétükkel vannak mások hasznára. Ez így jó. Egyes orvosok professzorokká válnak, és az egyetemen tanítanak. Más orvosok csak a kórházban dolgoznak. Megint más orvosok nyugdíjba mennek, és nem dolgoznak. (Nevetés és taps) Nemcsak a fizikai jelenlétével van hasznunkra a mester, hanem jó akarat és fény is származik a mestertől, amikor Ő a Himalájában, vagy bárhol másutt meditál. De persze ez közvetlenebb azok számára, akik vonzódnak egy bizonyos mesterhez, kapcsolatba kerülnek a fizikai mesterrel, és gyorsabban eljutnak a felismerésig. A másik mester pedig fent ül, néha a Himalájában, és tudati vagy szellemi úton támogatja a működő mestereket. Mindenkinek megvan a saját dolga, nincs ezzel semmi gond.